Termál Schmitz Kft.

Luxusapartmanok a gyógyfürdő kapujában



Bemutatkozás:

A Termál Schmitz luxus apartmanok Hajdúszoboszlón, az új építésű PALACE Apartmanház B épületében találhatók, közvetlenül a gyógyfürdő, a strand és Aquapark, valamint az Aqua - Palace fedett élményfürdő komplexum szomszédságában.

A Hajdúszoboszlóra pihenés, üdülés, gyógyulás céljából érkező Vendégek számára az apartmanjaink elhelyezkedésük miatt is ideális szálláshelynek tekinthetők. Apartmanjaink az üdülőnegyed központjában találhatók.

Igényes és olcsó szállás:
Hosszú távra tervezünk, Vendégeink színvonalas kiszolgálását, és nem titkoltan visszatérő vendégkör kialakítását tűztük ki célul, elérhető áron. Így nálunk a luxus egyben alacsony árral párosul, miközben apartmanjaink komfortját folyamatosan bővítjük.

Apartmanjaink légkondicionáltak, nem dohányzók, színes TV-vel, vasalási lehetőséggel, szobaszéffel, jól felszerelt konyhával (fagyasztós hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kerámialapos villanytűzhely, páraelszívó, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, bébiétel melegítő) rendelkeznek. Fürdőszobáinkban hajszárító és babakád is Vendégeink rendelkezésére áll. Bababarát szállás vagyunk, igény esetén gyermek kiságyat, bébiétel melegítőt, fürdetőkádat, bilit, pelenkázót is tudunk biztosítani.

A gyógyfürdőben TAJ kártyával 40 féle, jórészt TB támogatott kezelés igénybevételére van lehetőség.

A házban található 70 férőhelyes étterem - bár és cukrászda, mely hangulatos terasszal, esténként élő zenével várja a Kedves Vendégeket egész évben! A földszinten színvonalas üzletek, valamint pénzváltási lehetőség is Vendégeink kényelmét szolgálják.

Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy Vendégeink allergén - mentes környezetben pihenhessenek. Az általunk biztosított matracok, ágyneműk és textíliák allergén - mentesek, az apartmanokban a takarítás és a levegő tisztítása is speciális eszközzel történik.
A parkolás az épület zárt teremgarázsában INGYENES!!!




vissza a kereséshez >>





A képek rákattintással kinagyíthatók

Elérhetőségek:

Cím:

4200 Hajdúszoboszló, Fürdő u. 2/B. 5,6,9-es ajtó   térkép>

Telefonszám:

+36 30 760 1278

Fax szám:

+36-52-315-257

E-mail cím:

info@termalschmitz.com

Weboldal(ak):

Telephelyek, üzletek:

Apartmanok: 4200 Hajdúszoboszló, Fürdő u. 2.
Székhely: 4027 Debrecen, Honvédtemető u. 20/b.